Palin - Zalakaros

Szakaszleírás
Táv: Palin (274,8 km) - Zalakaros (301,9 km) → 27,1 km

Útvonal: Palin - Öreg-Förhénc - Dalas-hegy - Nagybakónak - Öröm-hegy - Zalakaros

Tájegység: Zalai-dombság (Zala megye)

Teljesítés ideje: 2016.09.25.

Palinban töltött éjszakánkat követően vidáman és nem mellesleg ragyogó napsütéssel köszöntött minket a vasárnap reggel, így érthető módon bizakodóan néztünk elébe zalai kalandozásaink második napjának. Mivel aznap már csak egy szolidabb, 27 kilométeres etap választott el minket zalakarosi célállomásunktól, ezért szép kényelmesen vettük fel ismételten túránk fonalát a Rózsa Presszó kihalt portája előtt. Néhány lépést követően rögvest betértünk a krimóval szemközti Kalász u. járdátlan utcájába, ahol nem telt bele sok idő és hirtelen kiszakadtunk a település ölelő karjaiból. Amint a keskeny aszfaltcsík elkopott talpunk alól, egy lapos szekérútra váltottunk, mely sárguló kukoricatáblák és kopár szántók szélében suhanva egészen az Öreg-förhéncre vezető műútig kísért minket (1-3. kép). 

A kora reggeli bemelegítésről gondoskodva jobbra fordultunk az újonnan érkezett aszfaltsávon, hogy az elnyújtott és kitartóan kapaszkodó domboldalnak nekiugorva szép lassan Palin fölé kapaszkodjunk. Mondjuk azért annyira nem volt megerőltető a dolog, pláne, hogy párszor meg is álltunk szemrevételezni az éjszakai bódulatából ébredező dombvidék elénk táruló látványát. A völgyre nyíló csodás kilátás abszolút mindenért kárpótolt minket, különösen, hogy a messzi távolban még az előző napon látogatott Homokkomárom büszke temploma is körvonalazódni látszott (4-5. kép).

 Azzal, hogy felértünk az utunkat álló, lapos dombtetőre, egy időben be is futottunk az Öregförhénc utca rabul ejtő pincesorára, melynek különleges hangulata szinte azonnal magával ragadott minket. Jártunkban-keltünkben a keskeny kis utca, enyhén kanyarodó vonala mentén mindvégig takaros porták, roskadozó gyümölcsfák, autentikus présházak, illetve virágos kertek szegélyezték lépteinket, melyek idilli varázsát szerencsére hosszasan volt alkalmunk kiélvezni (6-11. kép).

Ahogy felfigyeltünk rá, a Zalai borvidék eme szeglete nem csupán a helyi gazdák kiváltsága, hiszen a tarka pincék között megbújva nemegyszer vendégházakat is sikerült felfedeznünk, melyek a kikapcsolódni vágyókat éppúgy várják…. például állatsimogatóval, vagy éppen WIFI-s Istentisztelettel! :) (12-16. kép). 

Bájos egy hely volt, annyi szent, szívesen időztünk volna még egy keveset, de sajnos idővel elkoptak mellőlünk a házak, így kénytelen voltunk visszatérni a sűrű erdő szövevényes rengetegébe. Az enyhén kapaszkodó földúton aztán szép lassan elkezdtünk felkúszni a Dalas-hegy nem éppen alpi magaslataiba, ahol eközben miközben folyamatosan változott körülöttünk a táj.  Szélesen elterülő szántóföldek, friss erdőirtások és tömött facsoportok kevert egyvelege közt csapongva rövidesen felsejlett előttünk Pupi-hegy futurisztikus űrállomásra hajazó, magas tv-tornya, melynek irányába rohanó, keskeny aszfaltútra mi is rátértünk néhány métere erejéig (17-21. kép).

Azonban mielőtt kezdtünk volna megbarátkozni az aszfaltkoptatás gondolatával, kék jelzésünk hirtelen letért jobbra és egy enyhén lejtős domboldalnak nekirugaszkodva elszáguldozott a Kőszikla-szurdok leágazója mellett. Nem messze az elágazótól kicsit elbizonytalanodtunk a helyes útirány kapcsán, ugyanis az egyetlen út jobbra kanyarodott, ami térkép szerint nagyon nem adta magát, illetve jelzés sem volt sehol. Némi keresgélés és kutatás követően a szántóföld szélében, a dús növényzet takarásában nagy nehezen rátaláltunk a tékozló kék sávra (valamelyik jó fej gazda egy az egybe beszántotta az utat), így ezt követően már minden gond nélkül engedelmeskedhettünk az előttünk elterülő erdő csábításának (22-25. kép).

A magas fák között nyargaló, könnyed erdei utak vonalát tartva továbbra is kérlelhetetlenül ereszkedtünk alá a lejtős terepen, melynek alját végül a Nagybakónak határában megbújó forrás együttes vadregényes völgybejáratánál értük el (26-28. kép).

Miután frissítettünk egyet a szépen kiépített kifolyókból csordogáló forrásvízből, elsétáltunk a néhány méterrel arrébb található tűzrakó hely hangulatos pihenője mellett, majd rövid sétát követően már Nagybakónak házai bontakozta ki előttünk a környező erdőségek zöld tengeréből (29-31. kép).  

A tágas völgy aljában elterülő Nagybakónak épületei között tett látogatásunkról nem mondható, hogy rétestészta hosszúságúra nyúlott volna, ugyanis a település É-i részét éppen csak érintve lecsorogtunk a Berzsenyi utca meredek vonalán, majd egy éles balossal angolosan távoztunk (32-33. kép).

Miközben a már-már alpesi legelőket idéző, lankás völgyvonulatban É-felé törve magunkat elhagytuk a falu határát őrző üres kecske ólakat és kies karámokat, azon tűnődtünk, hogy a „lakók” vajon hol lehetnek? A válasz nem váratott magára túlságosan sokat, ugyanis a völgyön végigvágtázó fő ösvényt taposva egyszer csak egy vonuló gnú csordára hajazó kecske áradattal találtuk szembe magunkat. Kihasználva az alkalmat szépen letelepedtünk az út mellett kidőlt méretes nyárfa törzsére, és miközben percekig figyeltük az állatok színes forgatagát szép kényelmesen megreggeliztünk (34-41. kép).     

Miután elvonult orrunk előtt a zajos áradat, továbbindultunk a napsütötte völgy lankái között, ahol szerencsére még jódarabon élvezhettük kék jelzésünk festői, ámbár kissé elvadult ösvényét (42-46. kép).

A tágas völgyvonulat lezárásaképpen végül egy éles jobbossal kiszakadtunk a ligetes rétek öleléséből, majd búcsúzás képpen ráléptünk a meredek domboldalba hasító, csapzott ösvényre. Egészen a gerincig kapaszkodtunk fel, ahol csatlakoztunk az odafent nyargaló erdei út vonalához, melyen ismét birtokunkba vettük a sűrű rengeteget. A terebélyes lombok egybefüggő monotonitását egy nagyobb energiafű ültetvény szakította meg csupán néhány tíz méter erejéig, majd hullámvasutazásunk folytatásaként nem sokra rá már újfent a magas faóriások árnyékos tövében szálltunk alá, egy gyönyörű szép völgy hasadéka mellett (47-49. kép).

Ezzel a könnyed ereszkedéssel lényegében már az Öröm-hegy ostromához vettünk lendületet. Amint kereszteztük a jobb kéz felől húzódó völgy vonulatát rögvest neki is veselkedtünk az Öröm-hegy D-i lejtőinket, ahol jelzésünk egy vízmosásszerű, hosszú vájatban kapaszkodva küzdött meg a nem túl vészesen, de azért kitartóan emelkedő hegyoldallal. Derekas munkával felértünk a már jóval nyitottabb és, ezáltal napsütésben fürdőző gerincútra, ahol némi gyaloglást követően az Örömhegyi Vadásztanya vidám épülete köszönt vissza ránk az út mellől (50-55. kép).

Nem sokra rá, hogy elsuhantunk a vadászlak idilli portája előtt, egy kicsit szomorkásabb apropójú útelágazáshoz érkeztünk. Ugyanis az útszéli kőkereszt és „Mária-barlang” kettősének közvetlen szomszédságában a Rockenbauer Pálnak emlékfa magas óriása görnyed oltalmazólag az út porában megfáradt kéktúrázók fölébe (56-59. kép).  

Na, de kicsit vidámabb dolgok felé terelve a szót, az elágazótól már csak alig 300 méternyi kitérő választott el minket második igazolópontunktól, így a rövidke megemlékezést követően hamar le is tudtuk ezt a rövidke sétát és hamarosan befutottunk az Öröm-hegyi Postás Kulcsosház barátságos udvarára (60-62. kép).

Időzítésünk tudatosan se lehetett volna tökéletesebb, ugyanis ottjártunkor nem más, mint a kulcsosház „gondnoka” köszöntött minket személyesen. A meglepő találkozás örömére kicsit elbeszélgettünk a terebélyes diófa lombja alatt, melynek folyományaként megajándékoztak minket a kulcsosház igen mutatós pecsétjével (63. kép).

Természetesen a hivatalos igazolás sem maradhatott el, így miután az Öröm-hegyi Kéktúrás bélyegzőt is elhelyeztük méltó helyére gyűjteményünkbe, érzékeny búcsút vettünk a kulcsosház magányos épületétől és visszaballagtunk a korábbi útelágazóhoz (64-65. kép).

Ezt követően hosszúra nyúló, klasszikus erdei utak vonalát követve meglovagoltuk a Zalai-dombság szép lassan lecsendesülő hullámait, melyek a nyurga tölgyesek közt lavírozva egészen Zalaújlak határáig repített minket. Miután bő 5 kilométert követően ismét előbújtunk az árnyékos rengeteg oltalmazó öleléséből pár kisebb szőlőbirtokok és néhány magányos présház jelezte számunkra az említett település közelségét. A nyitott szakaszon bandukolva aztán rövidesen lélegzetelállító látványban lehetett részünk, ugyanis az egyik dombtető szélére kiállva a Kis-Balaton vadregényes bájai bontakoztak ki a messzi távolban (66-71. kép).  

A napsütéses kaszálókat hátunk mögött tudva már igencsak túránk végéhez közeledtünk, mikor betévedtünk a Zalakaros fölé görnyedő dombtető turistacsalogató parkerdejébe, ahol kék jelzésünk egy csodálatos erdei úthoz csatlakozva vidáman nyargalt végig a magas fák tömött sorai előtt. Némi gyaloglást becsatlakozott jelzésünkbe a „Csiga-túra Tanösvény” jópofa útvonala is, melyen megannyi színes és érdekes oktató tábla vezetett be minket a környező erdőségek rejtelmeibe (72-73. kép).   

A jó hangulatú szakasz szépségeiben elmerülve, szó szerint torony iránt haladtunk a karnyújtásnyi közelségbe került Zalakarosi-kilátó napsütéses tisztása felé, melyhez azonban rövid időre meg kellett válnunk hűséges útitársunk - azaz a kék jelzés - társaságától. A nyúlfarknyi kitérőt letudva, hamarosan kis is bontakozott előttünk a terebélyes lombú fáktól félrehúzódó, magas torony égbetörő óriása, mely egyben az újonnan kinevezett Zalakarosi Kéktúra Igazolópont jelentette számunkra (74. kép).

Mivel a Zalakaros-Mesztegnyő () szakasz bejárásának kezdetén, hiába kerestük az igazoló pecsétet a település központjában gubbasztó Turinform falán, így most egy helyett két bélyeget sütöttünk bele igazolófüzetünkbe, majd, mint akik jól végezték dolgukat felkapaszkodtunk a kilátó tetejébe, hogy áhítattal adózzunk a környező dombvidék csodálatos panorámájának (75-78).

Miután eleget adózunk a szépség oltárán, alászálltunk a fellegekből és látogatást tettünk a kilátó lábánál található étterem élettel teli belső udvarában. Éhesek ugyan nem voltunk, így csupán szemügyre vettük a kézműves portékák színes kavalkádját, majd a pompás illatoktól eltelve megköszöntük a lehetőséget és szépen visszabandukoltunk a már túlságosan régen magára hagyott kék sávunkhoz (79-83. kép).

Rövid kitérőnket követően visszakanyarodtunk a tékozló kék jelzésünkhöz, mely a „Csiga-túra Tanösvény” hangulatos útvonalával összefonódva még szűk egy kilométeren át kalauzolt minket a tágas erdő mélyén. Azonban túránk lezárásához vészesen közeledve végül csak befutottunk Zalakaros házai közé, és miután a zöld erdők vadregényes bájait felváltott a civilizáció épített környezet hosszas aszfaltkoptatásba kezdtünk a település kanyargós utcáiban (84-86. kép).

A kellemes üdülőváros benyomását keltő Zalakaros lendületesen ereszkedő utcáin végignyargalva végül egészen a főutcáig csorogtunk le, melynek ismerős vonalát felvéve már rutinosan sétálnunk be a város központjába, hogy hivatalosan is teljesítettnek nyilvánítsuk a Bázakerettyéről indult, két napos vándorlásunkat (87-88. kép).

A kemény munka végeztével – illetve, mivel a buszra még majd 1 órát kellett várakoznunk – átsétáltunk a népes turistasereg által megszállt étteremsorra, és az elmúlt 2 nap élményeit elégedetten summázva megjutalmaztuk magunkat egy finom ebéddel (89-90. kép).

Legvégül teli hassal és számtalan élménnyel gazdagodva hagytuk hátunk mögött a gyönyörű szép Zalai-dombság vadregényes vidéket, mely teljességgel rabul ejtett minket. Már alig várjuk, hogy következő túránk alkalmával a Bázakerettyén túli vidékekre is elkalandozhassuk, melyeknek ezek után felfokozott izgalommal nézünk elébe.