Táv: Palin (274,8 km) - Zalakaros (301,9 km) → 27,1 km
Útvonal: Palin - Öreg-Förhénc - Dalas-hegy - Nagybakónak - Öröm-hegy - Zalakaros
Tájegység: Zalai-dombság (Zala megye)
Teljesítés ideje: 2016.09.25.
Palinban töltött éjszakánkat
követően vidáman és nem mellesleg ragyogó napsütéssel köszöntött minket a
vasárnap reggel, így érthető módon bizakodóan néztünk elébe zalai
kalandozásaink második napjának. Mivel aznap már csak egy szolidabb, 27
kilométeres etap választott el minket zalakarosi célállomásunktól, ezért szép
kényelmesen vettük fel ismételten túránk fonalát a Rózsa Presszó kihalt portája
előtt. Néhány lépést követően rögvest betértünk a krimóval szemközti Kalász u.
járdátlan utcájába, ahol nem telt bele sok idő és hirtelen kiszakadtunk a
település ölelő karjaiból. Amint a keskeny aszfaltcsík elkopott talpunk alól,
egy lapos szekérútra váltottunk, mely sárguló kukoricatáblák és kopár szántók
szélében suhanva egészen az Öreg-förhéncre vezető műútig kísért minket (1-3. kép).
A kora reggeli bemelegítésről
gondoskodva jobbra fordultunk az újonnan érkezett aszfaltsávon, hogy az
elnyújtott és kitartóan kapaszkodó domboldalnak nekiugorva szép lassan Palin
fölé kapaszkodjunk. Mondjuk azért annyira nem volt megerőltető a dolog, pláne,
hogy párszor meg is álltunk szemrevételezni az éjszakai bódulatából ébredező
dombvidék elénk táruló látványát. A völgyre nyíló csodás kilátás abszolút
mindenért kárpótolt minket, különösen, hogy a messzi távolban még az előző
napon látogatott Homokkomárom büszke temploma is körvonalazódni látszott (4-5. kép).
Azzal, hogy felértünk az utunkat
álló, lapos dombtetőre, egy időben be is futottunk az Öregförhénc utca rabul
ejtő pincesorára, melynek különleges hangulata szinte azonnal magával ragadott
minket. Jártunkban-keltünkben a keskeny kis utca, enyhén kanyarodó vonala
mentén mindvégig takaros porták, roskadozó gyümölcsfák, autentikus présházak,
illetve virágos kertek szegélyezték lépteinket, melyek idilli varázsát
szerencsére hosszasan volt alkalmunk kiélvezni (6-11. kép).
Ahogy felfigyeltünk rá, a Zalai
borvidék eme szeglete nem csupán a helyi gazdák kiváltsága, hiszen a tarka
pincék között megbújva nemegyszer vendégházakat is sikerült felfedeznünk,
melyek a kikapcsolódni vágyókat éppúgy várják…. például állatsimogatóval, vagy
éppen WIFI-s Istentisztelettel! :) (12-16. kép).
Bájos egy hely volt, annyi szent,
szívesen időztünk volna még egy keveset, de sajnos idővel elkoptak mellőlünk a
házak, így kénytelen voltunk visszatérni a sűrű erdő szövevényes rengetegébe.
Az enyhén kapaszkodó földúton aztán szép lassan elkezdtünk felkúszni a
Dalas-hegy nem éppen alpi magaslataiba, ahol eközben miközben folyamatosan
változott körülöttünk a táj. Szélesen
elterülő szántóföldek, friss erdőirtások és tömött facsoportok kevert egyvelege
közt csapongva rövidesen felsejlett előttünk Pupi-hegy futurisztikus
űrállomásra hajazó, magas tv-tornya, melynek irányába rohanó, keskeny
aszfaltútra mi is rátértünk néhány métere erejéig (17-21. kép).
Azonban mielőtt kezdtünk volna
megbarátkozni az aszfaltkoptatás gondolatával, kék jelzésünk hirtelen letért
jobbra és egy enyhén lejtős domboldalnak nekirugaszkodva elszáguldozott a
Kőszikla-szurdok leágazója mellett. Nem messze az elágazótól kicsit
elbizonytalanodtunk a helyes útirány kapcsán, ugyanis az egyetlen út jobbra
kanyarodott, ami térkép szerint nagyon nem adta magát, illetve jelzés sem volt
sehol. Némi keresgélés és kutatás követően a szántóföld szélében, a dús
növényzet takarásában nagy nehezen rátaláltunk a tékozló kék sávra (valamelyik
jó fej gazda egy az egybe beszántotta az utat), így ezt követően már minden
gond nélkül engedelmeskedhettünk az előttünk elterülő erdő csábításának (22-25. kép).
A magas fák között nyargaló, könnyed
erdei utak vonalát tartva továbbra is kérlelhetetlenül ereszkedtünk alá a
lejtős terepen, melynek alját végül a Nagybakónak határában megbújó forrás
együttes vadregényes völgybejáratánál értük el (26-28. kép).
Miután frissítettünk egyet a szépen
kiépített kifolyókból csordogáló forrásvízből, elsétáltunk a néhány méterrel
arrébb található tűzrakó hely hangulatos pihenője mellett, majd rövid sétát
követően már Nagybakónak házai bontakozta ki előttünk a környező erdőségek zöld
tengeréből (29-31. kép).
A tágas völgy aljában elterülő
Nagybakónak épületei között tett látogatásunkról nem mondható, hogy rétestészta
hosszúságúra nyúlott volna, ugyanis a település É-i részét éppen csak érintve
lecsorogtunk a Berzsenyi utca meredek vonalán, majd egy éles balossal angolosan
távoztunk (32-33. kép).
Miközben a már-már alpesi
legelőket idéző, lankás völgyvonulatban É-felé törve magunkat elhagytuk a falu
határát őrző üres kecske ólakat és kies karámokat, azon tűnődtünk, hogy a
„lakók” vajon hol lehetnek? A válasz nem váratott magára túlságosan sokat,
ugyanis a völgyön végigvágtázó fő ösvényt taposva egyszer csak egy vonuló gnú
csordára hajazó kecske áradattal találtuk szembe magunkat. Kihasználva az
alkalmat szépen letelepedtünk az út mellett kidőlt méretes nyárfa törzsére, és
miközben percekig figyeltük az állatok színes forgatagát szép kényelmesen
megreggeliztünk (34-41. kép).
Miután elvonult orrunk előtt a zajos áradat, továbbindultunk a napsütötte völgy lankái között, ahol szerencsére még jódarabon élvezhettük kék jelzésünk festői, ámbár kissé elvadult ösvényét (42-46. kép).
A tágas völgyvonulat
lezárásaképpen végül egy éles jobbossal kiszakadtunk a ligetes rétek
öleléséből, majd búcsúzás képpen ráléptünk a meredek domboldalba hasító,
csapzott ösvényre. Egészen a gerincig kapaszkodtunk fel, ahol csatlakoztunk az
odafent nyargaló erdei út vonalához, melyen ismét birtokunkba vettük a sűrű rengeteget.
A terebélyes lombok egybefüggő monotonitását egy nagyobb energiafű ültetvény
szakította meg csupán néhány tíz méter erejéig, majd hullámvasutazásunk
folytatásaként nem sokra rá már újfent a magas faóriások árnyékos tövében
szálltunk alá, egy gyönyörű szép völgy hasadéka mellett (47-49. kép).
Ezzel a könnyed ereszkedéssel
lényegében már az Öröm-hegy ostromához vettünk lendületet. Amint kereszteztük a
jobb kéz felől húzódó völgy vonulatát rögvest neki is veselkedtünk az Öröm-hegy
D-i lejtőinket, ahol jelzésünk egy vízmosásszerű, hosszú vájatban kapaszkodva
küzdött meg a nem túl vészesen, de azért kitartóan emelkedő hegyoldallal.
Derekas munkával felértünk a már jóval nyitottabb és, ezáltal napsütésben fürdőző
gerincútra, ahol némi gyaloglást követően az Örömhegyi Vadásztanya vidám
épülete köszönt vissza ránk az út mellől (50-55. kép).
Nem sokra rá, hogy elsuhantunk a
vadászlak idilli portája előtt, egy kicsit szomorkásabb apropójú útelágazáshoz
érkeztünk. Ugyanis az útszéli kőkereszt és „Mária-barlang” kettősének közvetlen
szomszédságában a Rockenbauer Pálnak emlékfa magas óriása görnyed oltalmazólag az
út porában megfáradt kéktúrázók fölébe (56-59. kép).
Na, de kicsit vidámabb dolgok
felé terelve a szót, az elágazótól már csak alig 300 méternyi kitérő választott
el minket második igazolópontunktól, így a rövidke megemlékezést követően hamar
le is tudtuk ezt a rövidke sétát és hamarosan befutottunk az Öröm-hegyi Postás
Kulcsosház barátságos udvarára (60-62. kép).
Időzítésünk tudatosan se lehetett
volna tökéletesebb, ugyanis ottjártunkor nem más, mint a kulcsosház „gondnoka”
köszöntött minket személyesen. A meglepő találkozás örömére kicsit
elbeszélgettünk a terebélyes diófa lombja alatt, melynek folyományaként megajándékoztak
minket a kulcsosház igen mutatós pecsétjével (63. kép).
Természetesen a hivatalos
igazolás sem maradhatott el, így miután az Öröm-hegyi Kéktúrás bélyegzőt is
elhelyeztük méltó helyére gyűjteményünkbe, érzékeny búcsút vettünk a kulcsosház
magányos épületétől és visszaballagtunk a korábbi útelágazóhoz (64-65. kép).
Ezt követően hosszúra nyúló, klasszikus
erdei utak vonalát követve meglovagoltuk a Zalai-dombság szép lassan
lecsendesülő hullámait, melyek a nyurga tölgyesek közt lavírozva egészen
Zalaújlak határáig repített minket. Miután bő 5 kilométert követően ismét
előbújtunk az árnyékos rengeteg oltalmazó öleléséből pár kisebb szőlőbirtokok
és néhány magányos présház jelezte számunkra az említett település közelségét.
A nyitott szakaszon bandukolva aztán rövidesen lélegzetelállító látványban
lehetett részünk, ugyanis az egyik dombtető szélére kiállva a Kis-Balaton
vadregényes bájai bontakoztak ki a messzi távolban (66-71. kép).
A napsütéses kaszálókat hátunk
mögött tudva már igencsak túránk végéhez közeledtünk, mikor betévedtünk a
Zalakaros fölé görnyedő dombtető turistacsalogató parkerdejébe, ahol kék
jelzésünk egy csodálatos erdei úthoz csatlakozva vidáman nyargalt végig a magas
fák tömött sorai előtt. Némi gyaloglást becsatlakozott jelzésünkbe a „Csiga-túra
Tanösvény” jópofa útvonala is, melyen megannyi színes és érdekes oktató tábla
vezetett be minket a környező erdőségek rejtelmeibe (72-73. kép).
A jó hangulatú szakasz szépségeiben
elmerülve, szó szerint torony iránt haladtunk a karnyújtásnyi közelségbe került
Zalakarosi-kilátó napsütéses tisztása felé, melyhez azonban rövid időre meg
kellett válnunk hűséges útitársunk - azaz a kék jelzés - társaságától. A
nyúlfarknyi kitérőt letudva, hamarosan kis is bontakozott előttünk a terebélyes
lombú fáktól félrehúzódó, magas torony égbetörő óriása, mely egyben az újonnan
kinevezett Zalakarosi Kéktúra Igazolópont jelentette számunkra (74. kép).
Mivel a Zalakaros-Mesztegnyő ()
szakasz bejárásának kezdetén, hiába kerestük az igazoló pecsétet a település
központjában gubbasztó Turinform falán, így most egy helyett két bélyeget sütöttünk
bele igazolófüzetünkbe, majd, mint akik jól végezték dolgukat felkapaszkodtunk
a kilátó tetejébe, hogy áhítattal adózzunk a környező dombvidék csodálatos
panorámájának (75-78).
Miután eleget adózunk a szépség
oltárán, alászálltunk a fellegekből és látogatást tettünk a kilátó lábánál
található étterem élettel teli belső udvarában. Éhesek ugyan nem voltunk, így
csupán szemügyre vettük a kézműves portékák színes kavalkádját, majd a pompás
illatoktól eltelve megköszöntük a lehetőséget és szépen visszabandukoltunk a már
túlságosan régen magára hagyott kék sávunkhoz (79-83. kép).
Rövid kitérőnket követően
visszakanyarodtunk a tékozló kék jelzésünkhöz, mely a „Csiga-túra Tanösvény” hangulatos
útvonalával összefonódva még szűk egy kilométeren át kalauzolt minket a tágas
erdő mélyén. Azonban túránk lezárásához vészesen közeledve végül csak
befutottunk Zalakaros házai közé, és miután a zöld erdők vadregényes bájait
felváltott a civilizáció épített környezet hosszas aszfaltkoptatásba kezdtünk a
település kanyargós utcáiban (84-86. kép).
A kellemes üdülőváros benyomását
keltő Zalakaros lendületesen ereszkedő utcáin végignyargalva végül egészen a
főutcáig csorogtunk le, melynek ismerős vonalát felvéve már rutinosan sétálnunk
be a város központjába, hogy hivatalosan is teljesítettnek nyilvánítsuk a
Bázakerettyéről indult, két napos vándorlásunkat (87-88. kép).
A kemény munka végeztével – illetve,
mivel a buszra még majd 1 órát kellett várakoznunk – átsétáltunk a népes
turistasereg által megszállt étteremsorra, és az elmúlt 2 nap élményeit
elégedetten summázva megjutalmaztuk magunkat egy finom ebéddel (89-90. kép).
Legvégül teli hassal és számtalan
élménnyel gazdagodva hagytuk hátunk mögött a gyönyörű szép Zalai-dombság
vadregényes vidéket, mely teljességgel rabul ejtett minket. Már alig várjuk,
hogy következő túránk alkalmával a Bázakerettyén túli vidékekre is
elkalandozhassuk, melyeknek ezek után felfokozott izgalommal nézünk elébe.
